|
|
|
 |
|
|
|
Szilvássy Carola - Életrajz
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola az erdélyi főúri társasági élet legsugárzóbb alakja volt a második világháború előtt. Kora egyik leggazdagabb családjának leszármazottjaként aktív közéleti tevékenységet folytatott a kultúra számos területén. Lebilincselő szépségét bátorsága, tartása és eszessége egészítette ki.
A művészi egyéniség
Szilvássy Carola 1876-ben született az egyik leggazdagabb földbirtokos, Szilvássy Béla és a szintén nemesi származású báró Wass Antónia lányaként. Már kora ifjúságától kezdve újraértelmezte a társadalmi konvenciókat, ezzel talán botrányt keltve a korabeli főúri társaság idősebb tagjai között. Eltérő módon követte a régimódi szokásokat és újszerűen értelmezte az illemszabályokat. Mindig ízléssel követte a divatot, egy lépéssel mindenki előtt járt és már puszta megjelenésével képes volt a figyelem középpontjába kerülni. Az 1900-as évek első évtizedében színésznőként és rendezőként is kipróbálta magát, Ibsen Nórájában kimagasló alakítást nyújtott női főszereplőként. A korabeli kritikák szerint a színészi játéka átgondolt, átérzett és minden sallangtól mentes volt. 1913-ban Hetényi Elemérrel együtt ő rendezte az Apacsnő szerelme című filmet.
„A báróné igazi és eredeti egyéniségként jelentkezett. Olyan művészi egyéniséggel ismerkedtünk meg tegnap, akinek egész lelkét megfogta és hatalmába kerítette a nagy költő szelleme. És akinek egész lénye összeforrt azzal a költött alakkal, amelynek ábrázolására vállalkozott.” (Az Újság. Kritika 1905-ből)
Élete második felében aktív közéleti tevékenységet folytatott számos területen. Kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, véleménye rendkívül fontos volt a kor íróinak. A magyaron kívül beszélt még németül, franciául, angolul és olaszul is. Nyíltan hirdette a nők egyenjogúságát és internacionalistának vallotta magát. Tagja volt az Erdélyi Helikon csoportnak, az Erdélyi Színpártóló Társaságnál alelnökként, és a Kolozsvári Református Nőegyletnél pedig lelkes vezetőként tevékenykedett. Színészi ambícióit a Kemény Zsigmond Társaság összejövetelein és felolvasóestjein kamatoztatta. Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájában róla mintázta a főhősnő Milóth Adrienne alakját.
Szilvássy Carola modern gondolkodását életmódja is tükrözte, hiszen megjelenésére mindig nagy hangsúlyt fordított. A korabeli leírások szerint pompás, izmos alakja volt, emellett pedig rendszeresen sportolt, túrázott, lovagolt és egészségtudatosan is táplálkozott. Ennek köszönhetően sikerült korát meghazudtolóan megőriznie alakját.
„Ahogy gyűlölt, olyan hevesen szeretett is.” /K.J./
A művészetben és az életben is az egyedi dolgok és emberek vonzották. Még fiatalkorában ismerkedett meg a kor méltán híres író-politikusával Bánffy Miklóssal. A két különleges egyéniség hamar felfigyelt egymásra. Bár mély érzelmeket tápláltak egymás iránt, a férfi édesapjának tiltása miatt soha nem házasodhattak össze. Carola végül Báró Bornemissza Elemérhez ment feleségül, közös életük azonban nem tartott sokáig. Miután egyetlen fiuk skarlátban elhunyt, különköltöztek. Attól fogva Carola csak feketében járt, soha nem viselt más színt. Habár nem váltak el, a báró továbbra is támogatta felesége közéleti tevékenységeit és társasági életét. Bánffy Miklós pedig a kor ünnepelt színésznőjét, Várady Arankát vette nőül. Carolával továbbra is közeli barátság fűzte össze őket, amely viszony a főúri társaság tagjai között is kedvelt beszédtéma volt.
„Hogy szeretik egymást, azt nem titkolták, azt mindenki tudta. Hogy viszonyuk van-e valóban, az bizonytalan maradt. Összetartozásukat azonban fölemelt fejjel viselték, és éppen emiatt a társaság ezt tudomásul vette.” (A jelöletlen idézetek az Erdély-trilógia első kötetéből (Megszámláltattál… [1934])
Afrikai expedíció
Carola és unkanővére 1909-ben elindult Dél-Afrikába, hogy megkeressék a második búr háborúban elesett rokonuk – unokatestvérük, illetve testvérük – Wass Albert sírját. Az expedíciójuk veszélyeire számos jeles diplomáciai tag figyelmeztette őket, de a két hölgy mégis vállalkozott arra, hogy hazai földdel hintsék a hősi halált halt ifjú férfi sírját. Hajón és lóháton utazva, férfikíséret nélkül indultak útnak. Küldetésük végül sikerrel zárult, amelyről számos korabeli cikk és beszámoló született.
Az első nő Magyarországon, aki repült
Az 1909-ben Budapestre érkező Louis Blériot pilóta többezres tömeg előtt nagysikerű légibemutatót tartott. Ez volt az első alkalom, hogy Magyarországon repülő szállt fel. Korabeli elbeszélések szerint Carola megkérte férjét, vegye rá a pilótát, hogy ő is felszállhasson vele, amely kívánságát férje azonnal tolmácsolta a pilótának. Blériotnak azonban esze ágában sem volt ezt megengedni, ezért elrettentésül egy irreálisan magas összeget kért a bárótól, aki azonban fél órán belül átadta a pilótának a kért pénzt. Így történt, hogy báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola volt az első magyar nő, aki repülőgépen ült.
A báró azt mondta, hogy nem szokott ilyen összeget magával hordani, de ha Blériot vár egy fél órát, akkor elküldene valakit a bankjába. Blériot nem akarta elhinni, hogy fél órával később megkapta a kért összeget. Így történt, hogy keresztanyám lett a világon az első nő, aki repült. Abban az időben ez hatalmas lépés volt a női egyenjogúság elismerésére!” (Óvári Zoltán: Emlékeimből. Kriterion. 2004)
Sohasem törődött a finomkodó allűrökkel
Carola Kolozsváron a társasági élet középpontjának számított, sehol nem maradt észrevétlen. Értett ahhoz, hogy megbotránkoztassa közvéleményt. Egyik legmegosztóbb tette volt, mikor magához vette egy halálra ítélt gyilkos szeretőjét, aki gyermeket várt a férfitól. A nő aztán élete végéig Carolánál élt és szolgált.
– Nem felelős azért, amit a szeretője elkövetett – mondta Karola. – Neki is joga van fedélhez, meleg szobához és a gyermekének is. Ha akar, örökre nálam maradhat. (Kemény János: Kakukkfiókák. Kriterion Könyvkiadó Bukarest 1972)
Háborús évek
Carola nagy szerepet vállalt a betegek és a szegények megsegítésében is. 1907-ben beiratkozott a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem orvosi karára, hogy szakképzettséget szerezzen. Három év alatt elvégezte tanulmányait és engedélyeztette kiutazását a frontra, ahol sebész orvosok mellett ápolónőként dolgozott és rendületlenül támogatta az elesetteket. Naplójába minden nap rövid és tényszerű feljegyzéseket készített a vele történt eseményekről. Szűkszavú, odavetett félmondatai képet mutatnak a névtelen katonák sorsáról, melyet a báróné részvéttel és figyelemmel kísért. A második világháború során a román betörés alatt százötven árva csecsemőt mentett meg a lángoló Nagyszebenből.
Erdély legjobb konyhája
Akiknek volt szerencséjük a bárónénál vacsorázni, azok mind elragadtatással beszéltek konyhaművészeti tudományáról. Háziasszonyként remekül megállta a helyét, szorgalmasan gyűjtötte az erdélyi arisztokrata családok hagyományos és újkeletű receptjeit, étkezési szokásait. A receptek báró Kemény János hagyatékának rendezése közben kerültek elő, melyekből Marosi Ildikó irodalomtörténész 2009-ben könyvet szerkesztett. Az írónő ügyelt arra, hogy megőrizze Carola eredeti írásmódját. A leírások között megtalálható a nyúl- és libamájpástétom, a narancsos torma, a citromos-tejfölös nyelv és még a Richelieu-pulyka erdélyi elkészítési módja is. A szakácskönyv érdekessége, hogy a hozzávalók pontos mértékegysége hiányzik a leírásokból, így kiváló lehetőséget nyújt az ételekkel való kísérletezésre.
Egy vörös rózsacsokor
A halál 72 évesen, 1948-ban érte a bárónét. A temetésén részvevők emlékei szerint Bánffy Miklós egy vörös rózsacsokrot hagyott sírján a Házsongárdi temetőben. Végrendeletéről keveset tudunk, fronton vezetett emlékkönyvét és receptgyűjteményét Kemény Jánosra hagyta.
Kemény János az Erdélyi Helikon írói kör létrehívója, Kakukkfiókák című regényében így emlékezik gyermeke keresztanyjáról:
„Karola már akkor azokhoz az asszonyokhoz tartozott, akikkel kapcsolatban kénytelen volt mindenki állást foglalni, vagy mellette, vagy ellene. Élete máris harcok sorozata volt. Lánykorában állandóan botránkoztatta a hangadó öreg hölgyeket, s az etiketthez makacsul ragaszkadó, maradi férfiakat. Szenvedélyesen kereste az alkalmakat, amikor beleütközhetik a bécsiesen maradi társasági illemszabályokba. Ha beszélgetni akart férfiismerőseivel, nem tűrt „gardét“ a közelben. Nyíltan hangoztatta, hogy a nők teljes egyenjogúságának híve, s lelkesedett a szüfrazsettekért. (…) Senki se mert nyíltan szembeszállni vele, háta megett azonban annál jobban szidták, szapulták. Nem csinált titkot belőle, hogy megveti a langyos embereket, mert ő csak gyűlölni és szeretni tud. Pompás alakja volt, egészséges, arányosan izmos teste, nyugtalanítóan villogó zöld szemei.” (Kemény János: Kakukkfiókák. Kriterion Könyvkiadó Bukarest 1972)
Forrás:
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola: Kendőzetlen feljegyzések Kolozsvárról
http://www.epa.hu/...
https://magyarnemzet.hu/...
|
|
| |
|
|
|
|
