RólunkAktualitásokTudástárGaléria 

Oklevelet kapott a Carola Egyesület

Emléklappal jutalmazták a Carola Egyesületet, amiért elkötelezett munkájukkal közreműködtek a 10. jubileumi Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának megszervezésében.
 
Az idén augusztus 17-25. között megtartott eseményre több száz programmal várták a kolozsváriakat, így nem meglepő, hogy a kulturális seregszemle az évben rekordokat döntött, közel 300 ezer résztvevő volt jelen.
 
A 133 programhelyszínen zajló rendezvénysorozatot a Kincses Kolozsvár Egyesület és a KMN Egyesület – további 156 partnerszervezet segítségével – szervezte.

A kicsik közel 100 gyermekprogramon vehettek részt, 50 filmet vetítettek és majdnem 40 városismereti séta várta az érdeklődőket. Ezen kívül több klasszikuszenei és könnyűzenei koncerten is részt vehettek az eseményekre kilátogatók.
 
A Farkas utca adott helyet a kézműves vásárnak, a tematikus programsátraknak, a Múzeumok sétányának, illetve a könyvvásárnak is. A Farkas utcai templom Romkertjében kelt életre a gyermekprogramoknak helyet biztosító középkori falu, és itt szervezték meg a Magyar Pásztorkutyák Napját is. A Fogoly utca idén is Borutcává alakult, a Bánffy-palota udvarán pedig koncertekre, majd bulikra várták a látogatókat. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvarán újra megszervezték az örömfőzést és az ökörsütést.
 
A következő Kolozsvári Magyar Napokra 2020. augusztus 17-23. között kerül sor, amire minden érdeklődőt szeretettek várnak.
 
Forrás:
https://magyarnapok.ro/2019/...
HUENGRO