|
|
|
 |
|
|
|
Berde Amál - Életrajz
Berde Amál túlélte a „magyar történelem legviharosabb időszakait”, de hitét mindvégig megőrizte. A kor kiemelkedő festőnőjeként nevét Thorma János és Nagy Imre mellett említették. Jelentős a Székelyföldön, Torockón és Kalotaszegen végzett néprajzi gyűjtése, a népi életet, viseletet ábrázoló festményei pedig kordokumentumként is számottevő értéket képviselnek.
A tüzes színek festőnője 1886. december 15-én született Kackón, lelkész szüleinek második gyermekeként. Már kislánykorától kezdve rajzolt és festett, tehetségével hamar kitűnt kortársai közül. Korai naplóiból azonban megtudjuk, hogy festményeit időnként rossz jegyekkel is illették, melyeket a kamaszodó leány nagy szomorúsággal fogadott.
A tanítóképzőt 1906-ban Kolozsváron végezte, majd Budapesten Kernstok Károlynál és Bécsben tanult 1910-ig. Még ebben az évben mutatkozott be a nemzetközi közönség előtt, egy Londonban rendezett kiállításon és ezután számos tárlaton szerepelt képeivel. Testvérével, Máriával együtt elnyerte egy minisztérium ösztöndíját és a müncheni Debsitz-iskolában folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett a német iskola új törekvéseivel. Fej-és akttanulmányokat készített, később pedig tájképeket rajzolt szénnel és ceruzával. 1910-ben házasságot kötött Dóczy Ferenccel, aki matematika-fizika és teológia szakot végzett a kolozsvári egyetemen, ahol korábban megismerkedtek.
Amál Nagybánya szabadiskoláját 1914 és 1920 között látogatta, nyaranként pedig Thorma János mellett tanult. Ekkor került igazán közel a természethez, életképeket és tájképeket festett melyek a nagybányai iskola jegyeit mutatják. Nagy hatással volt rá az impresszionizmus, valamint Monet, Renoir, Cezanne művészi kifejezésmódja. Festményei témái elsősorban az erdélyi falu köré szerveződnek, alkotásain keresztül tükröződik a népi kultúraismerete. Ebben az időszakban foglalta el rajztanári állását a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, ahol férje később rektorprofesszori címet töltött be. Kezdetben a torockói táj inspirálta, Kolozsvárra költözésük után Kalotaszeg varázsolta el, később érdeklődése kiterjedt édesapja szülőföldjére Székelyföldre. Első egyéni kiállítása az 1920-as évek elején nyílt Erdélyben. Képeit az erőteljes és harmonikus színvilág, a foltszerű ecsetkezelés és a kiegyensúlyozott kompozíció jellemezte. Mestere, Thorma János így írt képességeiről:
„Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nem igen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel."
Nagybányán részt vett a kolónia 1924-1925 telén rendezett kiállításán, de ekkor már, mint önállóan dolgozó művész volt jelen a festőtelepen. A két világháború között a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság és a bukaresti Szépművészeti Társaság tagja volt, ezt követően több egyéni és csoportos kiállításon mutatta be alkotásait. (1947: Erdélyi Képzőművészeti Szalon, Kolozsvár; 1957: Woman Artists, Melbourne; 1971: Nagy Galéria, Kolozsvár).
Népművészeti tárgyú írásait, illusztrációit az Ellenzék, a Pásztortűz, a Zord Idő, az Erdélyi Helikon és a Keleti Újság című folyóiratok közölték. Asszonyfarsang című vígjátékában kalotaszegi folklóranyagot dolgozott fel, történelmi színjátéka a Bujdosó királyasszony Szapolyai János özvegyéről, Izabelláról szólt. Hosszú élete során, hiszen még nyolcvanévesen is festett, értékes, gazdag életművet teremtett. Képeit budapesti, debreceni és marosvásárhelyi múzeumok őrzik. 1976-ban, három nappal kilencvenedik születésnapja előtt halt meg.
Forrás:
https://www.e-nepujsag.ro/...
A kép forrása: reformatus.hu
|
|
| |
|
|
|
|
