|
|
|
 |
|
|
|
Tövis a rózsák között – novella
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, véleménye rendkívül fontos volt a kor íróinak. A 2019. júliusában megjelent Kendőzetlen feljegyzések Kolozsvárról című könyvben írói munkásságát is megismerhetjük versei és novellái által. A könyvben szereplő novellák közül hoztuk el a Tövis a rózsák között című írását.
Tövis a rózsák között
Az erdő mélyében van egy kert tele rózsával. Csodás, égővörös rózsával, amilyen nem terem más földi kertben. De a rózsák alatt és körülöttük mindenütt tövisek meredeznek, hosszú, hegyes, kegyetlen tövisek, melyek megsebzik, összemarcangolják a kezet, mely utánuk nyúl. Átkozott kertnek nevezik az emberek e helyet.
Megesik néha, hogy ifjú legények – nem törődve a tövisekkel – behatolnak a kertbe és letépnek egyet a vörös rózsákból, hogy szerelmüknek odaadják. De később, mikor a rózsák már elhervadtak, és csak a sajgó sebek maradtak meg, keserűséggel a szívükben gondolnak a gonoszra, mely a legszebb rózsák mellé szúró töviseket tett.
Egy nap egy leány vetődött arra. Fiatal volt és gyenge, még nem ismerte az életet. Mikor meglátta a rózsákat, utánuk nyúlt, és miközben az elsőt leszakította, egy tövis megvérezte a kezét. A leány ajkához szorította a rózsát s boldogan szólt:
- Ez csak tündérek kertje lehet, hol gonosz tövis mellett is csodás rózsa virít – és továbbment, egyik rózsát a másik után szakasztva le, és nem bánta, hogy a tövisek összetépik ruháját, véresre marcangolják testét. Végül elérkezett a kert közepébe, oda, hol a rózsák királynéja, a legszebb, a legforróbb tűzű virágzott, magasan fent, a feje fölött. A lány felemelte karját és lehúzta magához a rózsát, szívéhez szorította, és a mögötte rejlő tövis belefúródott szívébe és végighasította. Lehanyatlott a fűbe, de a rózsát, a vörös rózsát nem eresztette el kezéből és elhaló hangon suttogta.
- Köszönöm, jóságos tündérek, köszönöm nektek, hogy idehoztatok. Még meghalni is szép itt, a rózsák között!
De nem halt meg. Meggyógyult, és élt a forradással szívében, mikor az égő vörös rózsák már rég, rég elhervadtak. És ha néha, később megkérdezték tőle, hol kapta a sebét, melynek helyét szívében hordja, elmerengve mosolygott:
- Emlékül kaptam a tündérek kertjében, ott, hol még a fájó tövisre is bűvös, vörös rózsák borulnak...
Részlet a Kendőzetlen feljegyzések Kolozsvárról című könyvből
|
|
| |
|
|
|
|
