|
|
|
 |
|
|
|
Szilvássy Carola versei
Szilvássy Carola a költészetben is jártas volt, csodálatos verseket hagyott hátra, amik közül néhánnyal most megismerkedhetünk.
Csönd
Hallgat a madár,
Nem zendül az ág,
vihartól fáradtan
pihen a virág,
és csönd van, csönd.
A bánat, a gond,
Mely máskor szüntelen,
egyre egyet mond, elpihen az is.
És csönd van, csönd.
Csönd a földön, csönd az égben,
csönd a vízen,
csönd a légben,
szívemre száll lágyan puha,
könnyű álom,
elpihen és szunnyad
fájdalmas vad vágyam,
és csönd van, csönd.
A vágy
Olyan könnyű, olyan lenge,
Szél elfújja, még oly gyenge,
Rá sem nézel, s már elhagy
A vágy!
Észrevétlen lesz erősebb,
Szárnyalóbb, vadabb, merészebb,
Tüzel s nyugodni nem hágy,
A vágy.
Mardos és tép, kínoz, éget,
gyötri a fáradt sajgó szívet –
régen volt, hogy könnyű s lágy
Volt a vágy!
Lobogva ég lengő lángja,
Szélvész vihar el-elkapja,
mindhiába!
Olthatatlan ég a vágy –
A vágy!
Távoli vihar
Messze északon dörög az ég,
Fejem fölött, hol nem is oly rég
vad vihar zúgott,
szélvész csattogott,
ádáz küzdelemben felhők tornyosultak,
S mint tajtékzó habok össze-összecsaptak,
most minden kék.
Az ég peremén a nap
Mint stóláját a miséző pap
úgy ölti magára az aranyszélű felhőt,
lengeti hosszan, akár az aranykendőt!
Hogy búcsút intsen vele kedvesének,
a földnek,
álomnak adóját mindenki lerója,
Elpihent a föld s a lég.
Részlet a Kendőzetlen feljegyzések Kolozsvárról című könyvből
|
|
| |
|
|
|
|
